Bejelentkezés

Kedd Dec. 05, 2023 5:07 pm

_{Just a whole damn world}

To Lacey
Az az arckifejezés arra utal, hogy nem számított a megszólalásomra. Praktikusabb lett volna előre megbeszélni egy jelszót, amit majd bemond. Az is szigornak számít, de könnyebben kezelte volna, mint ezt a rögtönzést.
Megfelelő választ ad, ezért én is bemutatkozom. Az első mondatából úgy tűnik, hogy zavarban van és túlmagyarázza, amit mondani akar. Aranyos egyébként. A katonás stílusommal földhöz vágtam, pedig nem akartam. Azzal kalkuláltam, hogy a morlockokat fogja félelmetesnek tartani, de már én is az vagyok számára. Láttam már sokkosabb állapotot is, de ez se jó. Nem így kellett volna történnie a felkészítésnek. Újabb tanulság.
- Szia! - köszönök rá már egy kicsit oldottabb hangon.
A testtartásom és a fókuszom nem változik. Továbbra is úgy vizslatom a környéket, mintha bármikor előléphetne egy kisebb kommandós csapat a fák mögül.
- Nincs röntgenszemem és a biztonsági ellenőrzés is véget ért - próbálok megnyugtató hangon szólni.
Nagyjából meggyőzött, hogy nem veszélyforrás. Ha van is nála önvédelmi fegyver, azt nem ellenünk fogja használni. Ettől még nem biztos, hogy egyszerű lesz ez. Az arcára van írva, hogy finomabb fogadtatásra számított. Igyekszem én, de erre tényleg szükség volt.
A táskába azért belepillantok, ha már megmutatta a tartalmát. Még nem láttam olyan növényeket, amilyeneket a tatyó rejt.
Egy pillanatra elgondolkodom, hogy nem most akarja-e valaki megmérgezni a morlockokat. Nem hiszem, hogy ennyire kreatív és kockázatos megoldást választana, aki ilyesmire készül. Tényleg Lacey áll előttem.
- Ezeknek nagyon örülni fognak! - jelentem ki némi meglepődéssel.
Most Lacey lepett meg. Ilyen ajándékra nem számítottam. A szívükbe fogják zárni.
- Tegeződjünk, jó? Örülök, hogy megismerhetlek.
Nem nyújtok kezet, mert úgy illik, hogy ő nyújtsa, ha szükségét érzi. Ez esetben lehúzom a bőrkesztyűt és finoman fogom meg a kezét.
Az én időmben ezt a szokást már csak ritkán alkalmazzák, még férfiak se fognak mindig kezet. Akkor is inkább kesztyűben. A háború tépázta világ sajnos kedvez a fertőzések terjedésének. Kiröhögnének, ha azt mondanám, hogy itt tisztaság és béke van.
- A védenceim morlocknak nevezik magukat. Nagy részük évek óta a város nem használt csatornarendszerében él, mert a felszínen támadások, gúnyolódás és életveszély fogadta őket, miután a szokatlan külső mutációk vagy az elrejthetetlen erejük megmutatkozott. Egyesek rossz szemmel nézik a szép külsejű embereket, de akik minket fogadnak, nem ilyenek. Nem lesz gond.
Megvolt a gyorstalpaló, amit szükségesnek láttam. Még nem tudom, hogy Romy csak félig készítette fel, vagy Lacey nem akarja elárulni, hogy érti, miért van itt? Kezemmel előre mutatok, hogy induljunk, ha neki sincs kifogása ellene. Innen már látni is a cseppnyi völgyen átívelő hidat a kanyar után.
- Mutánsok, ahogy én is. Te is az vagy?
Direktben rákérdeztem, de ez fontos lehet. Újabb példa arra, hogy idefent is élhetünk. Lacey külseje persze teljesen szokványos, sőt csinos, tehát nem indul olyan hátránnyal, mint a lentiek zöme. Még küzdünk azzal, hogy a világ elfogadjon minket bármilyen kinézettel.
- Van olyan, amire érzékeny vagy és kerülnünk kell? Bizonyos állatok látványa, sötétség, bármi hasonló?
Nagyon remélem, hogy nem egy lámpaoltás után rettegőt küldtek a híd alá. Az állatokra azért kérdeztem rá, mert nem mindig tudom előre, milyen kinézetű morlockok jönnek elénk. Nem hiányzik egy lelki sokk, pánikroham, semmi hasonló. Lacey biztonsága ugyanolyan lényeges nekem, mint a morlockoké.
Lépten-nyomon figyelem a környezetünket is. Kezem a zsák pántjain, mert onnan hamar elérem a fegyveremet. Ahol mozgást érzékelek, azonnal odanézek. Úgy látom, nincs itt az égvilágon semmi és senki. De. Egy mókus szalad fel épp az előttünk álló fára. A kezem mozdulna, de végül nem rántok pisztolyt. Megnézem, honnan jött a kis vacak, hátha menekül valami elől, de nem. Tök üres a fa gyökérzete körüli rész. Kifújom a levegőt.

Isley

Vas. Dec. 03, 2023 9:20 pm

Giants are real
//Lucas//

~Ó, hála a mobilok istenének! ~

Az alak a zsebében kotorászik, ahogy reméltem is, előkapja a kütyüt, aztán még integet is vele, hogy ne csak halljam, de lássam is, hogy tényleg és egyértelműen ő a hívott fél. Én balga már bontanám a vonalat, gondolván, hogy akkor ezt megbeszéltük, azonosítás letudva, amikor egy öblös hang harsan a fülem mellett, ami miatt én kisebb szívrohamot kapok, a mobil meg majdnem a betonon landol. Némi kínzóan görcsös lélegzetvétel után konstatálom, hogy senkinek és semminek nem esett baja… ~Magyarázkodhattam volna Laze-nek, hogy hogy sikerült néhány óra alatt kicsinálnom a telóját.~ De aztán az öröm túl korai volt, mert magyarázkodhatok az ismeretlen alaknak is, miközben felé igyekszem a némi kényszerű „üzemszünet” után, mert a férfiú rövid, de annál hatásosabb módom utasít bemutatkozásra.
- Nevet kérek!
- Tulajdonképpen mindig Lily Connor akartam lenni, aki a legszebb csaj volt a gimiben, de sajnos a szüleim Lacey-nek neveztek el – próbálom oldani az ijedelem okozta feszültséget, meg persze a meglepetést, mert jó régen volt, amikor valaki ilyet kérdezett tőlem ismeretlenül. – Romy küldött – teszem hozzá még azt a két szót is, ami talán menti a helyzetet, bár, ha itt és most a konspiráció tényleges gyakorlása volt a cél, hát rendesen elhasaltam a vizsgán.
Az elégtelent is hamar meg fogom kapni, mert nem igazán hiszem, hogy elfogadható volt a nyekergésem, sokkal inkább azt, hogy megszánt a magas ~ Anyám, ez egyre magasabb! ~ alak, és nem akarja azt, hogy dolgavégezetlenül kullogjak vissza Bayville-be. De bárhogyan is van, bemondja a „kódszót”, vagyis hogy „Itt Bishop”, én meg végre letaperolhatom a piros telefonkagylót, és élőben hallhatom a libabőröztető orgánumot.

- Hello – próbálok igazán kedves és hatékony lenni, bár ez utóbbit biztosan vitatnám én magam is, hiszen köszönésre fecsérelni az időt bemutatkozás után roppant béna. Olyannyira igaznak tűnik a feltételezésem, hogy az alak rám bámul… Én meg rá. Neki a pillantása furcsa, nekem meg az érzés, amit kelt bennem. – Mondja, hogy nem lát a kabátom alá és megnyugszom, ígérem… És a táskámat is inkább kinyitom – nyújtom felé a háti tatyót, miután lekaptam a hátamról, próbálva figyelmen kívül hagyni a minimum CT vizsgálattal felérő tekintetet, hogy mutassam, nem robbanószerrel, narkóval, szennyes alsóneműkkel van tele, hanem „salátákkal”. – A … ~Miért nem jut eszembe a megfelelő szó? ~ … Szóval a védenceinek hoztam. Romy azt mondta, alagutakban élnek… Ezeknek kevés fény is elég, hogy nőjenek… - nem tudok kiigazodni rajta. – DE ha nem kell, kidobom, semmi gáz!

Pént. Dec. 01, 2023 8:40 pm

_{Just a whole damn world}

To Lacey
Ebben az időben ezek a kütyük mindenre használatosak, mert nagyon jó a lefedettség. Ezt én is kihasználom és rászoktam, hogy magamnál tartom a telefont. Sokkal egyszerűbb, mint amit az ideérkezésem előtt használtam, de ezzel nincs bajom. Száz évet jöttem visszafelé, igazodnom kell a kor nyújtotta lehetőségekhez. A háború nem szaggatta meg a hálózatot, de maguk a készülékek kevésbé fejlettek. Ahogy Shard és az AI mondják, üdv a pattintott kőkorszakban.
Többek között erre is jók a mobilok. Ahogy a közelebb érve nőiesnek tűnő alak matat valamivel. Mikor megcsörren a telefonom, engem figyel az illető. Mennyi esély van arra, hogy Lacey-től valaki ellopta a találkozó információi és idejön, hogy lenyomozza a morlockokat? Akkor fog kiderülni, ha beszélek az érkezővel.
Elő is veszem a telefont és felmutatom, jelezve, hogy nálam csörgött a tárcsázott szám. Ha nem nyomta ki, akkor bele is szólok:
- Nevet kérek! - mondom, mintha beléptető biztonsági őr lennék.
Meg akarok bizonyosodni Lacey személyazonosságáról. Vagy arról, hogy egy esetleges imposztor mennyire alakítja jól a szerepét.
Figyelem a környéket. Azt is nézem, hogy őt nem követik-e és hogy a fák mögött nem rejtőzik-e valaki. Ez egy jól támadható városrész tele lehetséges rejtekhellyel. Komolyabb lopakodó és felderítő tudás nélkül is, könnyű észrevétlenül haladni. Ezért vagyok résen.
- Itt Bishop - felelek, ha elfogadható választ kaptam.
Elteszem a telefont, kivéve ha Lacey még választ vár valamire tőlem.
Megvárom, hogy a nő ideérjen. Nem látok sok esélyt arra, hogy más jött helyette. Legalábbis nem egy profi kém. Az nem játszott volna el egy ilyen óvatoskodást. Ez inkább egy elővigyázatos nőre utal. Szeretem, ha valaki használja a józan eszét és körültekintő.
A fényviszonyok egész jók. Próbálom kivenni az arcvonásokat. Főleg a szemet keresem. Az a legárulkodóbb. Még ilyen hidegben sem szoktuk bebugyolálni. Az én szemeim általában világítanak, mikor fel vagyok töltve energiával, de ma ezt nem látni. Bestia összerakott nekem egy olyan generátor, ami nagyon tiszta és erős energiát bocsát ki, de a szemem színéhez igazodik. Egy zseni az a pasas, mindig meg kell bizonyosodnom róla.

Isley

Csüt. Nov. 30, 2023 11:51 am

Giants are real
//Lucas//

Sosem csináltam ilyesmit, bár megtehettem volna már sokszor és ez most némi lelkiismeretfurdalást okoz, hiszen anya rengetegszer „jótékonykodott”. De az mindig valamiféle esemény volt, írtak róla, köszönőlevelek garmadát kapta utána és az egész kissé álságosnak tűnt a mosolygó meghívottakkal, a rengeteg enni- és innivalóval. Mindig azt éreztem, hogy egyszerűbb – és nézetem szerint sokkal hasznosabb és hatékonyabb - lett volna odaadni egy hússal jól megtömött hamburgert és két meleg takarót valakinek az utcán, mint egy rakás pénzt utalni egy intézmény egyébként sem teljesen üres bankszámlájára, amiből megint csak jól él valaki, aki a „támogatás” elosztásáról dönt.
Ezért akartam először nemet mondani Romy-nak, amikor megkért, hogy segítsek valami ilyesmiben. Tudom miért tette és éppen ezért kicsit sem nehezteltem rá egyetlen pillanatig sem. Én is utálom már saját magamat, hogy nem kezdtem még semmihez… A többiek meg nyilvánvalóan hatványozottabban teszik ugyanezt, bár becsületükre legyen mondva, eddig senki sem cseszegetett vele… De talán épen ezért ez lesz az első lépés ahhoz, hogy ne nyalogassam végre láthatatlan sebeimet és ezen a világon is műveljek valami hasznosat.
Hasznosat és voltaképpen furát is, ami még veszélyesnek is hangzik. Fura trió. Mármint amiatt, hogy Romy azt mondta, valamiféle „alagút-lakókat” keresünk fel és látunk el némi szükségesnek vélt holmival, és hogy egy Lucas Bishop nevű alakot kell majd elkísérnem, aki most, a fentiekből következően valószínűleg azt fogja tenni, amit minden bizonnyal nekem is kellett volna már jó régen. Vagyis hatékonyan segíteni másoknak. Olyanoknak, akik TÉNYLEG rászorulnak. Romy persze azt ígérte, a cipekedést „majd a férfi megoldja”, amit nem kétlek, de én pontosan a fentiek miatt nem akartam üres kézzel jönni és szemérmesen álldogálni bocsánatkérő tekintettel, hogy csak a dekoráció vagyok.
Szerencsére Laze ez idő tájt képtelen volt megálljt parancsolni növénynemesítési késztetéseinek, így sikerült találnom néhány olyan növényt is elszórva a Házban, amelyeken csak egy kicsit kellett „alakítani” és már sokkal hatékonyabban használták fel a legminimálisabb napfény, vagy mesterséges világítás „energiáját”, és sokkal gyorsabban szaporodtak, mint föld feletti rokonai. És ami fontos, ehetők voltak. Mivel Bayville – gyanítom, szintén Lazac jóvoltából - tele volt szanaszét hagyott cserepekkel, és a palántanevelő tálca sem volt olyan ritka, mint lakatlan szigeten a tömegverekedés, így csak néhány nap kellett ahhoz, hogy most nagyjából tucatnyi különböző ízű és színű növény lapuljon abban a hátizsákban, ami Laze jóvoltából lett első, itteni vagyontárgyam.
Hát ennyit az előzményekről, amelyeket volt időm végig gondolni, miközben North Castle felé buszoztam, mert persze még mindig nem voltak irataim, amelyekkel Lázár lime csodajárgányát vezethettem volna… Más esetekben… Mert a kaland részét képezte jelen esetben az is, hogy az út, amit meg kellett találnom, nem igazán volt „közkedvelt”. azt hallottam, hogy elég elhagyatott környéken van, ahol az én kétségtelenül megfontolt nézetem szerint nem lett volna okos dolog őrizetlenül hagyni egy Lamborghini Aventador-t. Így a jogosítványnélküliség már nem is volt fontos, azonban maradt a tömegközlekedés, a tökéletesen igazolvány és anonimitást őrző jegyvásárlás, a többszörös átszállás és végül a gyaloglás. Persze nem teljesen védtelenül és felkészületlenül. Lays gondoskodásának hála, telefon-, kabát- és bakancshiányban sem szenvedtem, bár meg kellett állapítanom, hogy ez utóbbi téren azért voltak hiányosságaim. Legközelebb kesztyűt és sálat is kell szereznem valahonnan.
Már éppen kotornám elő a telót a zsebemből, amikor meglátok valakit az út mellett álldogálni, így reménykedni kezdek abban, hogy ebben a világban is képes vagyok megfelelően tájékozódni. Én gyalogolok felé, ő meg egyre inkább hasonlít egy igencsak méretes útjelzőhöz, akire valaki ráaggatott egy fél csomagtartónyi méretű zsákot. Lehet, hogy nem egynapos lesz a „kirándulás”? De még mielőtt ezen tényleg elkezdenék aggódni – és mielőtt túl közel érnék az álldogálóhoz - a mentőötlet is megérkezik. Előkotrom a mobilt és a gyorstárcsázón beállított 3-ra bökök, majd várom a csengetést, s ha az ismeretlen némi késéssel engem utánoz a telefonkeresésben, akkor helyben vagyok!

Hétf. Nov. 27, 2023 9:52 pm

_{Just a whole damn world}

To Lacey
Szép kis gyaloglás vár még ránk. A megbeszélt csatornalejárat máskor megközelíthető lenne kocsival is, de jobbnak láttuk, hogy nem keltünk feltűnést. Ezen kívül pont ma dőlt egy fa arra az útra. Lehet, hogy a morlockok voltak és ügyesen megakadályozták, hogy az elhagyott úton ma se akarjon senki autókázni. Bárhogy is történt, nem szeretnének lebukni és én ezt tiszteletben tartom.
New York északi részén, a North Castle nevű külvárosi, fás-bokros részén áll a híd, ami alatt látszólag csak egy rövid alagút húzódik. Kevesen tudják, hogy onnan egy ajtón keresztül le lehet jutni abba a járatba, amit már rég nem használ a város. Az ajtó általában zárva van. Csak a mi barátaink közlekednek rajta. Páratlan a tudásuk, ha New York csatornarendszeréről van szó.
Romy-val akkor beszéltük meg, hogy a barátaival segítene támogatni a csatornalakókat, amikor meghívott és körbevezetett a bayville-i épületben. Ottjártamban az első gondolatom az volt, hogy azt a rengeteg növényt a tulajdonos telenyomta poloskával vagy rejtett kamerával, de mint kiderült, szó sincs ilyesmiről. A virágok nagy részét a lakók szerezték és már megtalálták volna a megfigyelő kütyüket, ha lennének ilyenek. Szakmai ártalom és az élettörténetemből eredő szokás, hogy még egy gyönyörű házikertről is ilyeneket gondolok.
Ma a zöldövezet egyik gazdája jön a segélycsomaggal. Örülök, hogy a high-tech sorcerer nem csak lelkesen felajánlotta, hogy a lakótársai is beszállnának ebbe a karitatív munkába, hanem meg is szervezték. Szeretném mindegyiküket megismerni, de mindig égetően sürgős teendőim akadnak és valahogy sose jön össze a teljes bayville-i bandával a lepacsizás. Lacey-t sem ismerem igazán. A titoktartás működik azon a helyen, leszámítva egy valakit, de Lacey-ről még ő se kotyogott ki sokat. Annyi megvan, hogy intelligens, szerény, de határozott nő és a növényeket nem csak emberi erővel termeszti. Merem remélni, hogy a mai találkozás nem fogja lesokkolni. Nem azért jövünk.
Egy kicsit előbb érkeztem a találkahelyre. Az autót messzebb hagytam, ahogy szoktam. A pántok feszülnek a zsákon, úgy telepakoltam. Több napos kirándulásra készülő turistának nézhetek ki itt az út szélén. Lacey megkapta a számomat is, hogy hívjon, ha valami közbejön vagy véletlenül eltévedne. Ragaszkodtam hozzá, hogy még a lakott területen találkozzunk. Nem szerettem volna, hogy egyedül barangoljon a semmi közepén még úgy sem, hogy állítólag tud magára vigyázni. Remélem, hogy az utóbbi állítást ma nem kell próbára tenni. Elhagyott környéken vagyunk, de ez pont annyira jelenthet veszélyt is, mint veszélytelenséget. Sosem szabad igazán lazítani, mert egy pillanatnyi figyelmetlenségen is múlhat az élet. Néha félreteszem ezt a gondolatot, de nem szívesen. Ma résen leszek, az biztos. Szokás szerint felfegyverezve jöttem. Minden szigorúan a ruha alá van rejtve, még az X-egyenruha is. Ez a novemberi időjárás kedvez az álcázásnak. A szélfúvásban a nagykabát és a vastag túranadrág teljesen normális. Energiával is fel vagyok töltve, úgyhogy ha bármilyen őrült készülne minket megtámadni, állok elébe.
Egyetlen autó sem suhan el az úton. Nem egy forgalmas környék. Tökéletes arra, hogy a csatorna és a felszín között járjanak a barátaink. Amíg várakozom, azon gondolkodom, mekkora eredményeket sikerült elérni. Tizenöt év elszigeteltség után a morlockok szóba álltak a fenti világ képviselőivel. A csapat fele vígan éli az életét abban az egykori lakótelepben, amiben sikerült nekik helyet találnunk a Professzor és az X-ek segítségével. A többiek még nem szánták rá magukat, hogy elhagyják a csatornát, de a tolvajló körutak helyett elfogadják azt a segítséget, amit nyújtunk nekik. Eleinte azt mondták, hogy hozzunk, amit tudunk, bármi jó. Most már konkrétan le merik adni a rendelést. Ez a legnagyobb öröm. Még Kuruzsló whiskey-igényeit is teljesítem. Fertőtlenítésre kell, hogyne...
A terv a következő: elsétálunk az átjáróhoz, odaadjuk a csomagot és váltunk pár szót a lentiekkel. Néhány dologra rá fogok kérdezni. Naprakész akarok lenni az ügyeikkel. Kapcsolatba léptem a morlockokkal, elnyertem a bizalmukat, így felelős vagyok a biztonságukért is, de azért is, hogy ne csináljanak butaságot.
A merengésből kilendít, hogy egy közeledő alakot látok. Remélem, Lacey az. Semmi nem kedvem nem lenne most lerázni valami idetévedő figurát, aki kérdezősködéssel vagy kéregetéssel fáraszt.

Isley

Bejelentkezés

KEDVCSINÁLÓ

Az oldal vezetősége

Chatbox

Legutóbbi küldetések

Not scared of giants