@Lucas Bishop  || Mad World ||  ∞ szószám

Csodálatraméltó, hogy ilyen nagy az összetartás a mutánsok között, jó látni, hogy a világ még nincs teljesen elveszve és vannak, akik nem is hagyják ez bekövetkezzen. A rossz dolgok ellen harcolni igenis jó és mindig megéri, főleg, ha rossznak számít valaki helyzete, de abból is kihozzák a legjobbakat. Úgy gondoltam a mostani helyzetre is, nem a sajnálatom kell nekik, sem semmiféle szívszaggató beszéd, mert azzal csak szomorúságot okoznék nekik, nem semmi ilyen. Kedvesség kellett ide és egy kis szeretet, meg elfogadás. Nem volt már szokatlan a számomra, hogy valaki eltér a normálistól. Ahogy a nővéremnek a hajában az ereje úgy jó nyugodtan jöhet akárki, Tócsaember is félni nem fogok tőle s, pedig ideges lenni a látványtól és nem is kapaszkodom meg Bishop karjában, hogy hová hozott engem, mert teljesen nyugodtan hozom magammal a morlockoknak szánt meglepetéseket. Jó volt hallani, hogy vigyáznak egymásra és még segítségük is van.
- A szoftver elkészítőjének a foglalkozása. – még nem tudtam minden szót a mi nyelvünkről átfordítani az övékére, csak körülírni. Ezt egy kicsit szégyelltem is, de ami késik nem múlik, a jelét azért nem adom annak, hogy ennyire zavarna a dolog. Teljesen elveszett úgysem vagyok, annyi szót hallottam már Bayville lakóitól, hogy a fejem csak kapkodom, amikor olyanokat mondanak, hogy diós mi jó, mert semmi diós csemegét nem látok csak megrökönyödött arcot.
A Niel-el közös élményükön csak mosolygok, nem merek nevetni azon, hogy mibe keveredtek, mert nem lehetett kellemes a Jurassicból kikeveredni.
- Nem ismerem őt régóta ahhoz, hogy azt mondhassam ez jellemző rá, de biztos vagyok abban, hogy nem mindennapi élmény lehetet. – azt nem merem eldicsekedni részletesebben, hogy megreptettem, kapott egy kis nyálat Lockjawtől és majdnem kidobta a taccsot, vagyis majdnem nélkül. Nem tudom azóta Wong, hogy meséli a találkozást, de biztos vagyok abban, hogy nem jóként tekint vissza rá.
- Ezt egy kicsit bonyolult elmagyarázni, de az, akinek a legszuperebb különleges képessége van, azt megbecsülik és feljebb kerül a ranglétrán. Lehetett előtte egyszerű munkások gyermeke, ha például valaki a jövőbe látás képességét kapja, akkor biztos felfigyelnek rá. De, akinek kőökle van, azzal sincs minden veszve, mert építkezésnél nagyon hasznos lehet, ha a régit le kell rombolni és újat kell építeni a helyére, de annyiszor nem fogják őt zaklatni, mint azt, aki a jövőbe lát. – próbáltam a jót látni ebben és azt kiemelni, régebben más volt ez igaz. Aki haszontalannak bizonyult, azt a város szegényebb részében hagyták éldegélni, kivéve Maximust, ő a király testvére.
- Megnyugtató. Akkor nem fognak ránk lőni vagy ilyesmi. – nem tudom, hogy miként védekeznek, ha illetéktelen behatolók közelednek, lehet a képességeiket használják. Nem tudom és azt hiszem nem is akarom megtapasztalni.
Ahogy beljebb jutunk és Kukás úr motyorászik valamit igyekszem megfejteni a szavait, de nem nagyon sikerül, ezért amint kicsit tovább megyünk és Bishop megnyugtat lesznek itt még sokkal beszédesebb morlockok is, egyből megörülök.
Amint ezt kiejti, máris újabb arcokat pillanthatunk meg. Lockjawra nézek először, ő szót fogad, bár tudom, hogy szívesen szaladna eléjük, de megkértem, hogy most viselkedjen ügyesen és szót is fogadott. Ez a beszéd. Tud ő ügyes is lenni, hogyha nagyon akar. Érzékeli, hogy ez most fontos és ez jó. Nem is otthon vagyunk a Holdon vagy a Bayville közösségben, így, ha egy kicsit előre is halad ugrándozni nem kezd el, csak kíváncsian felnéz ahogy szokott és figyeli az idegeneket. Nem morog rájuk, hacsak azt nem kérjük ijesszen rájuk egy kicsit, de ilyet nem teszünk. Barátok közé jöttünk, nem ellenségek közé. Fő a kedvesség és barátságosság.
Meglepődőm milyen nagy öröm övezi Lockjaw jelenlétét és ez levakarhatatlanná teszi a mosolyom, örülök, hogy nem hagytam őt otthon mégse.
- Üdv! – köszönök amint közelebb érünk hozzájuk és látva, hogy tényleg van mit mondaniuk nem félek szóba bonyolódni velük.
- Ezt örömmel hallom, ez a kutya kedves és barátságos. Lehet majd cirógatni, ő szereti, ha szeretik és törődnek vele. – csak a nagy örömében el ne felejtse, hogy ne teleportáljon ki innen senkit se, mert az mindenkinek meglepő élmény lesz. – Úgy érzem hamarosan Lockjaw a kutyamennyországban fogja képzelni magát. – nem mintha Bayville nem lenne az, de ott érzi például Daviden, hogy el kell kerülni őt, mert nem nagy állatbarát, de attól még Davidre is úgy néz, mint akire nyomban rá tudna ugrani és összenyálazni, pusztán szeretetből, érezze ki a kutyaúr.
- Crystal vagyok, de nyugodtan szólítsatok csak simán Crysnek, ha az úgy egyszerűbb. – sokkal barátságosabb így, mintha még azt is elmondtam volna, hogy Crystalia Amaquelin vagyok, Attilan hercegnője és a Holdról jöttem, na azt nem hiszem, hogy elhinnék nekem. Niel első reakciója pedig még mindig bennem él a Sailor Moonos hasonlatával.
Követjük Széltolót, először nem tudom, hogy hová vezet bennünket, de amikor megérkezünk egy étkező helyiség kerül a szemünk elé. Beljebb is kerülünk. Mindenki nagyon kedvesnek tűnik, Lucasra nézek, amikor felajánlják, hogy egyek velük. Csak néma kérdés akar lenni, hogy ez valami szokás része, amit, ha elutasítok akkor mérgesek lesznek rám vagy el kell fogadnom, hogy szent legyen a béke.
- Csatlakozni fogok hozzátok. – ígérem meg, csak azt nem teszem hozzá, hogy én ráérek, nyugodtan szolgálják csak ki magukat, mintha itt sem lennénk. Tele vannak teendővel az már most látszik. – Ha kell segíthetek. – levenni az edényeket róla, jól rátapadt minden, bár lehet nem kell megbolygatni, teszek egy lépést azért, de meg is állok, mert nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz néven veszik, ha első dolgom megszabadítani őket attól, ami talán mindennapos a számukra. Lockjaw egy kicsit közelebb kerül, meg akarja ismerni Majmolót és Szuroksráct. Aki amint észreveszi őt egyből drótkerítésé változik át. Ez aztán döfi, elismerően bólogatnék, hogy milyen ügyes volt, csak a műanyag dolgokat sajnálom, amiket levert magáról. Segítek Széltolónak a felszedegetésben.
- Nem kell aggódnod, Lockjaw szófogadó kutya. Megért mindent, amit mondasz neki. Nem átlagos kutya. Szeret barátkozni. – közelebb is megy a kerítéshez és megszagolja, mert ilyen csodát ő még nem látott eddig. Biztos vagyok abban, hogy érzi a kerítés valójában egy ember, aki alakváltásra képes. Szurkos felé fordítja a fejét és olyan büszkén emeli fel azt, mintha tudná, hogy éppen átveri őt Majmos, de nem zavarja ez.
- Részemről igen. Jól hallom, hogy vannak gyerekek is? Hoztunk Lockjawwal pár Kinder terméket. – mosolygok, mert a jelek szerint biztos lesz, aki elfogyassza majd, már készítem is a hátizsákomat, hogyha kell, akkor ki is tudjam osztogatni.
- Odaadhatom nekik igaz? Vagy félő, hogy rákapnak és akkor a felnőtteknek fognak könyörögni érte? Nem akarok bajt. – kérdezősködőm miközben egy pillanatra hátra pillantok, ahonnan a dallam is szól éppen.
- Oh szeretik a trükköket? A Bayvilleieket egyszer elkápráztatta a szentjánosbogárszerű lángocskák tánca, de tudok hóesést is idézni. – meg egy pár dolgot, ami a természeti elemekkel kapcsolatos, de túlságosan nem merem hangoztatni még, hogy akár villámot is tudok előidézni. Az a baj, hogy itt nem merek senkire sem ráijeszteni ilyesmivel, ezért maradnak az egyszerű ártalmatlan „trükkök”.

@Lucas Bishop  || Mad World ||  ∞ szószám

Ahogy Lockjaw szófogadóan mellém áll és megmutatja, hogy jó is tud lenni, ha akar büszke is vagyok rá egy egész pillanatig. Ismerem őt, nem lesz vele baj, most még lelkes ugyan, de ha megérzi a helyzet komolyságát, akkor kedves, megbízható testőrré válik. Még ebben a kicsi testben is. Arra persze nem gondol, hogy ebben a formájában inkább tűnik cukinak, mint félelmetesnek, de addig jó, amíg nem morog rá az emberre.
- Hasonlóképpen gondolkodom én is, azokon, akik nem tudják megvédeni magukat segíteni kell, nem cserben hagyni őket. A morlockok szerencsések, hogy vigyázol rájuk. – arra nem kérdeztem rá, hogy mi az, amitől meg kellett védenie a morlock barátait, nem akartam túlságosan faggatózósnak tűnni. Úgy gondoltam, hogyha majd méltónak talál rá akkor elmondja, most nem hiszem, hogy illendő volna a morlockok előtt az egyik fenyegetésükről beszélni, ami fejfájást okozhatott nekik, de nem csak azt úgy gondolom.
- Lockjaw a jelnyelvet is érti, az itteni kutyákhoz képest ő sokkal intelligensebb. – nem akartam dicsekedni sokat, Black Boltról beszélni, hogy a kutyának miatta kell tudnia ennyi mindent, meg amúgy is, Lockjaw tényleg nem hétköznapi kutya. Persze vele szemben nem tudok visszafogott lenni, ezért gondolkodom most is így róla. De hát ez volt az igazság.
Nem kellett hercegnő módjára megkímélni engem, legalább itt úgy éreztem magam, hogy hétköznapi vagyok és sokuknak fogalma sincs arról, hogy hol is van az az Attilan.
- Fogalmazhatunk úgyis, igen, kristálytól van az erőm. – itt egy pillanatra gondolkodóba estem, hogy vajon honnan tudhat ő a terrigen kristályokról, álmomban csak nem kotyoghattam ki ilyesmit. Az szerencsére ki is zökkent, amikor elárulja, hogy ő nem a Lucast szokta használni, hanem a Bishopot. Bólintok. Ezt meg is jegyzem.
- Spéci, az egyik ኞኲኟሽኲሏኆኟጅኟኖቶ (programozónk) fejlesztette ki a programot rá. Csak én férek hozzá, ezzel a kütyüvel. – mutattam meg az okosórára hasonlító eszközömet. – Viszont újra kell telepíteni rá a programot, hogy megint működjön, haza kellene mennem hozzá, de még nem határoztam el magam. Most csak a hívásokat tudom vele fogadni. Romy nem értette a nyelvet, hogy bármit kezdeni tudjon még vele. – tettem hozzá ezt is, hogy szegény lány segítségét miért nem tudtam még igénybe venni. A védőrendszert már nem is említem, ami nekem egy örökkévalóságig tartana átlátni.
- Nem ül senki egy számítógép előtt a monitort bámulva és azt figyelve, hogy Lockjaw hol jár. Tényleg. – ezt megnyugtatásnak szántam, aztán ki tudja, lehet sokat csacsogtam.
- A saját szobaszerűjében? Véletlenül keveredtem oda, egy békés és biztonságos helyre volt szükségem és aztán kivitt onnan Kamar-Tajba. Szép az a hely is. – részletekbe nem mentem, hogy milyen élményeim voltak a férfi szerzetesek mellékhelyiségében, hogy milyen odafigyeléssel kellett eltakarni a szemeim nehogy rosszat lássak, vagy arról, hogy miként röptettem meg Nielt és hasonlók.
Igyekeztem nem elkuncogni, hanem inkább csak elmosolyodni azon, hogy Romyval ő is egy kutyás incidens során találkozott. A többieket külön nem ismertem meg csak Gwent és Nielt, így amikor megláttam az egyiküket, olyan kislányos örömmel és beleéléssel integettem nekik, mintha a Holdon tanult összes jómodort és tanítást egyből el is felejtettem volna. Persze, hogy szokatlan és meglepő volt ismerősökkel találkozni azon a helyen, így, ha nem is mindent, de részben tudhatták a többiek is, hogy nem a rossz szándék vezérel. Lockjaw is megszerette őket, gondolom ezért nem tűnt el egyszerűen tőlük, amikor alkalma lett volna rá, tudta, hogy megtalálom.
- Látom. Értem. Hallottad Lockjaw, a tócsából nem iszol, mert az nem tócsa. Érző ember ő is, mint otthon Eldrac. – persze ő egy fallá változott, akin keresztül szintén utazni lehetett, nem egy tócsa volt, de attól még érzései mindkettőnek vannak, lehetnek. Lockjaw halkan vakkantott egyet, hogy megértette, még mielőtt az őr azt hinné őt ugatja.
Szépen közeledtünk, semmi pánik, semmi izgalom az arcomon, már láttam hozzá hasonló furcsaságokat, így nem az az első dolgom, hogy a szemét keressem vagy bármi, ami emberi volna. Nem kellett emberinek lennie, ha kopoltyústól állt volna előttem akkor sem riadok meg tőle, vagy ha patái vannak, esetleg szárnya, vagy gyíkszerű vagy a bőrszíne más. Semmilyen furcsaság nem riasztott meg, tényleg.
- Mindig megérzik, amikor jössz? – buta kérdés persze, szólhatott nekik arról, hogy jönni fog, de az is lehet, hogy valami a tócsaemberrel van, nem tudhatom.
Faggatózni persze nem fogok, mert kezdünk hallótávolságba kerülni. Ki is nyílt a kapu, amit szintén nyugodtan próbáltam fogadni továbbra is. Nagyon hálás voltam Lucasnak amiért bemutatott minket és már bólintottam volna is, hogy a kutyával semmi baj nem lesz, értelmes ő, szótfogad, ha az kell.
- Nagy megtiszteltetés itt lenni, Lockjawra vigyázni fogok Kukás úr. – nyugtatom meg a Kukás névre hallgató alakot. Kérdezni persze nem kérdezek, hogy miért hívják őt így Lucastól, mindent a végén majd, amikor nem hallanak. Én nem fogom elfelejteni a kérdéseimet.
Az újsággal megmutatott irányba haladok tovább Lucas mellett.
- Nem szeretik, ha sokat beszélnek a közelükben igaz? Ők inkább csendesek? – kérdezem ezt meg halkan, hogy ne ettől zengjen az egész szakasz. Viszem persze a csomagokat is, fáradtságnak semmi jele. Hogy is lehetne? Már nagyon várom, hogy találkozzam a többiekkel, bár igyekszem elnyomni ezt az örömöt és Lucashoz hasonló komoly, határozott arcot vágni. Bár én lány vagyok, nehezebben megy ez a komolyság, főleg, ha legtöbbször kedvesen viselkedem. Vagyis próbálkozom.

@Lucas Bishop  || Mad World ||  ∞ szószám

Lockjaw nagyon lelkes, úgy szereteti magát Bishoppal, mintha már évek óta világi cimborák volnának. Bár mondanám, hogy mindenkivel ilyen, azért vannak kivételek, nemcsak a Holdon, hanem itt is. Megérzi ki az, akivel nem kell neki sem barátkoznia, akire nem szabad rá zúdítania az összes szeretetét, mert nem kérnek belőle. Igen, most a Dave gyerekről beszélek, akinek annyi hangulatingadozása van, hogy el se tudom dönteni melyik hangulata a legjobb. Egyik se tűnt eddig túl barátságosnak, de nem foglalkoztam vele, addig amíg ő nem ártott nekem, addig én sem neki.
Szembe találva magam Bishoppal kedves mosolygok rá és megpróbálom magamhoz hívni a kutyát, most már igazán békén hagyhatná Lucast, biztos vagyok abban, hogy neki éppen olyan kellemetlen lehet, mint amilyen kényelmes a kutyának. Való igaz, a gazdik mindig elfogultabbak, ha a kutyájukról van szó, nincs ez másképp nálam sem. Biztos vagyok abban, hogy Davehez hasonlóan, ő sem értékeli, ha a kutyám a közelében sivalkodik örömében.
- Igyekszem. – azt már nem teszem hozzá, hogy hercegnő vagyok, nekem kötelező. Nem tudom mennyit tud a többiektől rólam, ezért nem áll szándékomban elszólásokkal élni.
- Rendben, mi nem vagyunk mutánsok Lockjawwal, de békével jöttünk. – a Földre meg minden, amit ilyenkor mondani szoktak és nem tartják be, kivéve az én esetemben, mert én tényleg nem akarok bántani senkit sem. Szívesen mondanám azt, hogy Lockjaw így született, de az nem volna igaz, ezért elgondolkodom azon, hogy milyen őszinte dolgokat mondhatnék el Lucasnak, anélkül, hogy ráijesztenék. Bár ő erős mutánsnak látszik, lehetnék vele őszinte is, nem túl őszinte, de valótlant nem kellene állítanom neki, mert az nem volna szép.
- Egy különleges erővel bíró kristály hatásának köszönheti az erejét. – ezzel pedig semmi érthetőt nem mondtam neki, de mégis mondtam valamit.
- Hétmérföldes távban pontosan tud utazni, ha messzebb kell mennem vele, akkor egy kicsit odébb visz, főleg, ha nagyon izgul, de nincs vele baj. Sosem hagyott cserben. – válaszolom tisztán és érthetően, mintha minden csak ezen múlna.
- Uhh rendben, oda fogok figyelni rá. Lockjaw hallottad Bishopot, nem szabad ugrálnod és mindenkit összenyalogatni, nem Bayvilleben leszünk. – nézek a kutyára értelmesen, mert tudom, hogy mindent megért, amit mondok neki és azt is, hogyha komolyan hangsúlyozom neki a dolgokat. Amikor a kis játékosságából láthatóan visszavesz és kibukfencezik a kocsiból örömében megáll mellettem és jön a saját lábain a csomagtartóig.
- Erős vagyok. Egy tonnáig el, bármit elbírok. Utána már valószínűleg nekem is erőlködnöm kell, hogy kitartsak, de a csomagok nem okoznak gondot. – magyarázom büszkén. Most valószínűleg azt fogja hinni, hogy szuperős vagyok. Pedig ennél többről van szó.
- Nem lesz gond, az én közösségemben is vannak különleges személyek. Van, akinek szárnya is van! Vagy kopoltyúja, amivel a vízben lélegzik és zöld színű bőre. Van, aki sárga. Vagy térdtől lefele nem a lábai folytatódnak, hanem pat… - és most lelkesedtem be annyira, hogy locsogni kezdjek, nem lesz semmi baj az ottaniak külsejével, mert hozzászoktam már. Persze még időben megállok, mielőtt untatnám ezzel Lucast. – Igazából csak azt akartam mondani, hogy nem lesz gond a kinézetükkel. Nem fogok szörnyülködni. – mondtam miután visszatértem magamhoz és nem a lelkes mindent elújságoló voltam.
- Oh ez jól hangzik, kíváncsian várom, hogy nekem mit adnak. – mosolyodtam el kedvesen.
Hamar felvettem az iramot Lucas mellett, nem is esett túlzottan nehezemre tartani vele ezt a tempót. Bár azt érzékeltem, hogy lelassít egy kicsit.
- Igen a Crystalt, mindenki így hív, vagy Crysnek, attól függ kit kérdezünk meg. – válaszolom. – Téged melyik neveden szólíthatlak? – jutott eszembe, hogy hallottam mindkét megszólítást a többiektől és akkor sem tudtam nagyon eldönteni, hogy kire értik, amíg fel nem világosítottak, hogy Lucasról van szó, akkor is, ha Bishopként hivatkoztak rá.
- Persze! Készen állok, mint a kaporszósz a mártogatásra! – húzom ki magam büszkén. Bele se gondolva abba, hogy annak, amit mondtam semmi értelme sem volt, de készen álltam. Szépen haladtam is mellette és hozzá hasonlóan én is igyekeztem figyelni jobbra is, balra is, azzal ellentétesen, hogy ő melyik oldalt tartotta éppen szemmel. Persze nem túl feltűnően csináltam én ezt, sosem szabad feltűnően. Ha valahonnan figyelnek minket, akkor nem láthatják azt, hogy gyanúsan szimatolunk itt meg ott.
- Lockjaw vezetett el hozzájuk. Pontosabban a nyakörvén lévő nyomkövető. Értelmes kutya ő, nem szoktam félteni, tud magára vigyázni és amikor egyszer elengedtem őt egymagában Romy találkozott vele és hazavitte Bayvillebe. Nagyon meglepődtek, amikor betoppantam és mondtam, hogy a kutyámért jöttem. Bár azalatt a kis idő alatt amíg Lockjaw velük volt, nagyon megkedvelte őket és én nem akartam gonosz lenni a kutyámmal, meg velük sem. Ott újra találkoztam Niel-el és Gwen-nel, akikkel volt szerencsém még Bayville előtt megismerkedni. Niel-hez egyszer véletlenül beteleportáltunk az egyik zsebvilágába, Gwen-nel pedig egy gyanús alak felbukkanásakor. Niel tudta rólam az igazat, így elmondtam nekik, hogy honnan jöttem. – foglalom röviden össze a történéseket, ügyelve arra, hogy semmit sem hagyjak ki.
- Téged, hogy ismertek meg a többiek?

@Lucas Bishop  || Mad World ||  ∞ szószám

Az egyedüli, akivel beszélni tudtam mielőtt elindultam volna Lockjawwal az a növényes fiú volt, nem tudom megmondani mire készült, de egy nagy öntözőkannával sétált be a konyhába egyenesen a hűtőhöz. Nem tudom, hogy hol volt az esze, de kérdőre nem vontam most őt. Csak megkértem szóljon a többieknek, hogy a kutyámmal egy kicsit el leszünk itthonról. Azt nem mondtam meg neki, hogy hová megyek, csak szóltam, hogy nem kell értem aggódni. Bólintott, így pedig nem volt más hátra, mint kilépni az ajtón és megkérni az izgága Lockjawot, hogy vigyen az úticélhoz, amit Lucastól kaptam. A többiek a családnevén emlegették, nem tudom megmondani miért, de mivel senki sem nevez engem Amaquelinnek – nem is kényszerítenék rá senki sem – így én is a férfi keresztnevét használom. Kivéve, ha persze ő kért volna minket arra, hogy Bishopnak hívjuk, akkor én sem különcködök. A növényes fiú így is furcsán néz rám, nem kell, hogy mindenki fejében elültesse az oktalan gyanút. Persze a virág, amit kaptam tőle – kiderült, hogy mindenkihez csempészett valamit – kedves gesztus volt tőle, de ez nem tisztázza a gyanúmat, hogy mindenki szobájába bement hívatlanul.
Azzal már tisztában voltam, hogy morlockokkal fogok találkozni, a férfi leírásából egyből tudtam, hogy találkozni akarok velük, mindegy volt mennyire veszélyesek, arra gondoltam, hogy mennyire elesettek lehetnek szegények, a kisebbekre. Nem volt kérdés, a hátizsákomba csomagolok néhány holmit mielőtt eljövök. Így került be néhány Kinder Maxi King és Kinder Pingui – igaz a hűtőből, Laze szerencsére nem látta, hogy én tettem zsebre – a hűtőből. De tudtommal senki sem Kinder már annyira, hogy hisztizzen az elfogyott Kinderért. Különben is, tudom, hogy jó helyre fog kerülni, ahogy azt is, szoktak vásárolni a többiek. Ha valaki észreveszi, az biztos vesz még ilyet. Esküszöm csak a jó szándék vezérelt, amikor ezeket a Kinder szeleteket elhoztam otthonról. Meg persze tettem be néhány meleg sálat és takarót is, amire úgy gondoltam, hogy szükségük lehet. Játékom nem volt, maximum valamelyik fiú bábuit tudtam volna elhozni, de végül lemondtam a játék lehetőségéről.
Lockjaw elég ügyesen viselkedett. Elhozott ide és már csak néhányat kellett sétálnunk, hogy találkozhassunk Bishoppal. Most nem vettem fel a karjaimba, elég ügyes volt ő ahhoz, hogy a saját lábán jöjjön és odarohanjon Bishophoz, amint észrevette a kocsiját. Fel is ugrott a sofőrülés melletti ajtónál, hogy jól láthassa a férfi, ő itt van és én is közeledek. Szerencsére kicsi és bár úgy tűnik az ajtó kívül tartja őt, egyből beteleportálta magát Bishop mellé és nem felejtette el letámadni őt a szeretetével, már ha Bishop nem látta előre, hogy mi fog történni és nem fogta le a kutyát. Ha lefogta nyilván nem lesz tele kutyanyállal az arca.
Persze igyekeztem én is odaérni, hogy Lockjaw minél kevesebb gondot okozzon. Lehet, amíg bemegyünk jobb lesz, ha kézbe hozom.
- Megérkeztünk. Nem késtem igaz? – kíváncsiskodom, ha ő kilépett az autóból.
- Elnézést Lockjaw miatt. – közben persze megpróbálom menteni a menthetetlent is. Nem tudom ő mennyire kutyás, de azt már tudom, hogy az a Dave nevű fiú, nincs oda a kutyákért, sőt örül, ha távol vannak tőle. Remélhetőleg Bishopnak nincsenek ilyen gondjai.